Barion Pixel

Kozma Orsi Quartet – Soulprints

Kozma Orsi Quartet – Soulprints

Megjelent a Kozma Orsi Quartet legújabb stúdióalbuma, Soulprints címmel.

 

Letisztult dalok, erőteljes hangulat, gazdag érzelemvilág jellemzi az új lemezt.
Az albumon egyetlen kivétellel, -egy személyes zenei élményből született feldolgozáson kívül- saját szerzemények hallhatók, szólókkal és más kiegészítésekkel, szép vonós hangszereléssel kibővített lemez, valóban átélt érintettséggel.

A Quartet új albumán először dolgozott koncepciózusan vonósnégyessel, az első lemezen is közreműködő Tilia Vonósnégyessel.

A csapat a komplex anyag miatt először dolgozott zenei rendezővel, Galambos Zoltán személyében, aki nemcsak összefogta a lemezt, de az összes vokálhangszerelés is az ő nevéhez fűződik, illetve a keverés és a mastering is az ő munkáját dícséri.

Kozma Orsi a lemezről:
„Régóta érett az új lemez, örülök, hogy hagytuk kikristályosodni. Kereknek érzem ezt az anyagot, személyesnek, erősnek, kiforrottnak.
Azért Soulprints a címe, mert ezt éreztük  legtalálóbbnak az album hallgatásakor; a lelkünk, az életünk rezdüléseinek lenyomatai, itt tartunk most emberileg, zeneileg. Amikor nekiláttunk a munkának, azt mondtam a szerzőknek, Gábornak és Viktornak: fiúk, szép számokat szeretnék, pozitív, szerelmes, szeretettel teli lemezt!
Szerintem ilyen lett, igazán intuitív. Ahogy azt is megéreztem, hogy Galambos Zolit kell elhívnom zenei rendezőnek. Mindenki rá bízta magát, jó ízléssel, regeteg zenei ötlettel és szakértelmével gazdagította a lemezt.
Egyszóval Mindenkinek benne van szíve-lelke ebben a lemezben, remélem, a hallgatóit megérinti majd!”

A Quartet sound-ja követi az előző két album vonulatát, ugyanakkor nem zárkózik el hangzásbeli, vagy műfaji határok feszegetésétől sem.

A Quartet első lemeze (Hide and seek) 2008-ban jelent meg, melyen Hárs Viktor és Cseke Gábor kompozíciói, Hárs Viktor szövegei, valamint Szakos Krisztián magyar nyelvű számainak általa írt angol műfordításai is szerepeltek. A lemezen közreműködött Szalóki Ági, Harcsa Veronika és a Tilia vonósnégyes is.

A második lemez (Embrace) 2010-ben készült el, folytatva az előző anyag vonulatát, ezen is Cseke Gábor és Hárs Viktor szerzeményei mellett több feldolgozás is hallható rajta,  többek között a magyar könnyűzene egyik etalonjának számító LGT együttes egy kevésbé ismert száma. A lemezen vendégművész volt a méltán világhírű szaxofonos, Tony Lakatos is.

A Kozma Orsi Quartet 2007-ben alakult meg. A zenekar tagjai: Kozma Orsi-ének, Cseke Gábor-zongora, billentyűs hangszerek, Hárs Viktor-basszusgitár, baritongitár, vokál és Pusztai Csaba-dobok, ütőhangszerek.

Kapcsolódó kiadványok

További hírek

2026. 01. 23

Új music-videóval jelentkezett Gubik Petra

A kő marad című dalát már ismerhetjük a „Mi van a zsebemben?” című koncertestjéről, videoklipjével pedig azok is megismerhetik, akik még nem jutottak el a koncertre.

tovább...
2026. 01. 16

Szombaton és vasárnap szülihétvégével (dupla koncerttel) ünnepel Ember Márk az Akváriumban

Ma pedig, e jeles alkalomból napvilágot látott legújabb 5 dalos EP-je, a Nemesekszét. Boldog születésnapot kívánunk!

tovább...
Tompos Kátya - Csak a szívem érzi
2025. 11. 22

Megjelent: Tompos Kátya – Csak a szívem érzi

Tompos Kátya érzékeny lényével és hangjával egész világokat varázsolt körénk: hol a színpadról, hol a valóságból szólított meg bennünket, dalaiból olykor melankólia áradt, máskor meg kikacsintott és megnevettetett.

tovább...
2025. 10. 09

Encore

2025. október 4-én szombaton volt a Bágyi Balázs New Quartet teltházas lemezbemutató koncertje a BJC-ben. A koncertről Hegedűs Zsuzsanna, a jazzma.hu munkatársa készített élménybeszámolót! Köszönjük Zsuzsa, hogy ott voltál velünk!

tovább...
2025. 09. 22

Dorozsmai Péternek ítélték oda A Magyar Hangkultúra Mestere – életműdíjat

A Tom-Tom Hangstúdió alapítója és vezetője rangos szakmai elismerésben részesült: A Magyar Hangalkotók Egyesülete a Magyar Hangkultúra Mestere díjat adományozta neki kimagasló életműve elismeréseként.

tovább...
2025. 07. 10

A Tom-Tom-ból az űrbe!

Az AXIOM 4 Űrmisszióval Kapu Tibor magyar dalokat is vitt magával az ISS-re.

tovább...
2025. 03. 30

Új felvételi helyszínnel bővült a Tom-Tom Stúdió

A bicskei Lajtha Házzal együttműködve új stúdióval és rendezvényhelyszínnel bővítettük a felvételi lehetőségeinket.

A stúdiók egy teljesen felújított, 100 éves gyárépületben kaptak helyet, Bicskén, közel a Korda Filmstúdiókhoz.

tovább...
2025. 03. 04

Mády Kálmán: Városi Világzenék

Megjelent Mády Kálmán legújabb albuma a Városi Világzenék / Urban Worldmusic  címmel Ködbevesző pesti híd a szürkés pasztell borítón. A városi világzene sajátos hangulatú műfaját előhívó ütőhangszeres-billentyűs szerző dalainak alapötletei többnyire melodikus ütőhangszereken született groove-okból származnak. Ezekből változatos hangszerelésű zenék nőnek ki, amelyek más-más zenészi összeállításban, érzékeny női énekhanggal és klasszis szólisták játékával kiegészülve szólalnak meg. […]

tovább...
2025. 02. 18

Kilppremier: Pál-Balázs Karmen és OliverFromEarth duettje – Álmok

A Tom-Tom Records gondozásában jelent meg az Álmok című duett, amelyben Pál-Balázs Karmen és Patocska Olivér (OliverFromEarth) először működtek együtt.

tovább...
2025. 01. 22

Szendőfi Péter és a Modern Art Orchestra: “Yellow Alert” lemezbemutató koncert

Szendőfi Péter és a Modern Art Orchestra: “Yellow Alert” lemezbemutató koncert 2025. január 29. 19.00 Szendőfi Péter és a Modern Art Orchestra 2022-ben rögzítette a Szendőfi Péter szerzeményeiből és hangszereléseiből álló új albumot Yellow Alert címen a Pannonia Stúdióban. Az új album 2023 november 20-án jelent meg a Tom-Tom Records kiadó gondozásában. A nemzetközi hírű […]

tovább...
2024. 05. 31

Tompos Kátyától búcsúzunk

A mai nap hajnalán elhunyt Tompos Kátya. Énekes előadóművész, színész, kolléga, barát.  Mély fájdalommal értesültünk a hírről: szervezete feladta a harcot. Osztozva családja fájdalmában, hálásak vagyunk, hogy minket választott lemezkiadójának, hogy dolgozhattunk együtt, stúdiózhattunk, koncertezhettünk, nevethettünk együtt. Búcsúzni már csak mi, az ittmaradottak búcsúzunk Kátyától.  

tovább...
2024. 01. 11

Horváth Misi / Hívnak a hangok

Megjelent Horváth Misi első szólóalbuma a Hívnak a hangok!  Az elmúlt 3 évtized zenei utazása, együttműködése, kollaborációk, önálló koncertek mind-mind előkészítették a most megjelenő lemezt.  Filmzenétől a blues-on át, a pop és rock hangzásvilág mind-mind megtalálható az albumon. 

tovább...