Barion Pixel

Compact Disco-We Will Not Go Down

Compact Disco-We Will Not Go Down

A Compact Disco 2013 legnagyobb nyári slágerével tér vissza

A 2011-ben megjelent Stereoid album sikere vitathatatlan, hiszen a rádiós játszások mellett – Eurovízió révén – számos külföldi elismerés kísérte a zenekar közelmúltját. Az időközben trióvá alakult csapat a folyamatos koncertezés ellenére, nem pihent hanem készíti az új lemezanyagot, aminek a megjelenése az őszre várható.

A rengeteg koncert mellett azonban a feltöltődésre is szántak időt a srácok. Walkó Csaba szerint az elvárás is magas velük szemben.

–         Kellett a szusszanás, hogy olyan dalokat tegyünk le megint az asztalra, amikkel mindenki elégedett –

De nemcsak Csabi, hanem Begi is ezen a véleményen van. A groove-okért felelős zenekari tag a távoli Indiát választotta feltöltődésre.

–         Természetesen pihenés volt az első számú dolog, de mivel Goán voltunk, így tudtam hogy ez a közel három hét, nagyon sok zenével lesz tele. Azt is tudtam, hogy mivel Goa egy multikulti hely, így nemcsak a helyi és az indiai zenék lesznek előtérben! Nagyon sok lemezt vásároltam, helyi dj-kel és zenészekkel is találkoztam, akik szintén inspiráltak és az utazás vége felé annyira össze barátkoztam a helyiekkel hogy nekem is volt lehetőségem zenélni! Az egyik ilyen bulinak a szettjét még a mai napig meg lehet hallgatni, ami szavak helyett is elmondja hogy milyen hatások értek.

Valahogy pont ilyen lendülettel született az új, „We will not go down” című dal.

–         Pontosan emlékszem arra az estére, amikor a „We will not go down” készült. Hiszem, hogy az igazán jó dallamok néha pillanatok alatt alakulnak zenévé az ember fejében – állítja Mao.

A dal lendületes és igazán bulizósra sikerült. Pont annyira pörög, mint mostanában a zenekar, aki már a dalhoz tartozó videóklipet is leforgatta. A helyszínen készült werkfilmből kiderül, hogy a fiúk valóban óriási energiákkal állnak neki a nyári fesztivál- és koncert szezonnak.

További hírek

2026. 03. 14

Új megjelenés: Bendegúz Varga Quartet feat Kriszta Koncz / Even Flow

Megjelent Varga Bendegúz második feldolgozása a készülő új albumról.

tovább...
2026. 03. 14

Kökény Dani feat Pál István „Szalonna” / Sose feledd! – Videoklip

A Dal 2026 versenyében is hallható, most pedig már a hivatalos videoklippel együtt is megnézhetitek.

tovább...
2026. 03. 12

A Quimby 4 korábbi albumát jelentettük meg vinylen, a koncerten dedikálva vehetitek meg!

A banda 35. születésnapja alkalmából elkészült négy korábbi albumuk bakelit kiadása limitált példányszámban.

tovább...
2026. 03. 06

Kiadónk több megjelenése is bekerült a Fonogram – Magyar Zenei Díj idei jelöltjei közé!

Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy 3 élőadónk dala is bekerült a 2026-os Fonogram hivatalos jelöltjei közé!

tovább...
2026. 03. 06

Veled eltűnnék! Új megjelenés a Titán zenekartól!

A Titán zenekar legújabb dala már a zenei platformokon!

tovább...
2026. 02. 27

És íme, a Quimby új trilógiájának 3. része, a Vakrepülés!

A Vakrepülés sok szempontból formabontó, hiszen az ének-basszusgitár kombó nem egy gyakori felállás. A zenét szerzőként Mikuli Fefe, a zenekar basszusgitárosa jegyzi.

tovább...
2026. 02. 27

A Smells Like Teen Spirit Varga Bendegúz kvartettjétől a Recorder.hu-n

Nirvana jazzben? Hallgasd meg Varga Bendegúz új lemezén!

tovább...
2026. 02. 27
2026. 02. 23

Itt van a New vision, a Fusio Group új albuma

Szendőfi Péter szerzeményeit játsza a Fusio Group az új lemezen, aminek instrumentális hangzását ezúttal Kertész Erika énekesnő 4 számban gazdagítja.

tovább...
Quimby_Hurrikán
2026. 02. 20

Itt van a második új dal a Quimbytől!

Az ígéretnek megfelelően megjelent a második új dal, a Hurrikán.

tovább...
2026. 02. 13

Új dallal jelentkezik a Quimby!

Három héten keresztül, hetente egy-egy új dalt ígért a zenekar.

tovább...
Name Projekt a Győr + Rádióban
2026. 02. 06

Ismeretlen Popsztár!

A Name Project első nagylemezéről beszélgetett Illés Zoltán, a zenekar frontembere a Győr+ Rádióban!

tovább...