Barion Pixel

Dés László – Nagy utazás

Dés László – Nagy utazás

Dés László az Arénában tartott fergeteges hangulatú születésnapi koncert  felvételén, újra egy Nagy utazásra hív mindannyiunkat.

Szerzeményeivel ezúttal életén, pályafutásán vezet keresztül minket: 40 év  esszenciája, dalokban, amiken generációk nőttek fel. Együtt buliztunk rájuk, dúdoltuk őket mikor szerelmesek voltunk, vagy mikor éppen nem, és ez nagyon fájt…

Dés Lászlódalaiban ott van az élet. Nem csak az a 60 év, ami őt formálta, de mindannyiunk élete…

 

A sokszínű szerző, előadóművész pályájának egyfajta összegzése volt a Budapest Sportarénában megtartott koncert, melyen valamennyi, az életében nagyobb állomást jelentő zenekar is színpadra lépett.

Az ünnepi koncertre az ünnepelt is ajándékkal készült, Dés László két vadonatúj szerzeménnyel lepte meg a jelenlévőket, és a koncert legfontosabb pillanatait megörökítő dvd nézőit.

A sokszínű életművet bemutató koncert felvételen több slágert a szerző előadásában hallhatunk, valamint láthatjuk rajta a Férfi és Nő formációban Básti Julit, Udvaros Dorottyát, Cserhalmi Györgyöt és Kulka Jánost, a Jazz+Az zenekart, élvezhetünk szédületes hangszer szólókat Fekete Kovács Kornél, Sipeki Zoltán és magának
a szerzőnek, Dés Lászlónak az előadásában, valamint egy Horváth Kornéllal közös szerzeménnyel köszönti édesapját, Dés András is!

 

Tracklista:
1. Szentiment – Dés L.
2. Aszerelemről –     Básti J., Udvaros D., Cserhalmi Gy., Kulka J.
3. Emlékem vagy – Básti J., Udvaros D., Cserhalmi Gy., Kulka J.
4. Vigyázz rám – Dés L.
5. Akarsz-e? – Dés L.
6. Megint hétfő – Jazz+Az
7. Hello édes –Jazz+Az
8. Egynek jó – Jazz+Az
9. Ma jól vagyok – Jazz+Az
10. Halenne jövő – Dés L.
11. Legyen úgy – Dés L.
12. For D.L. – Dés András / Horváth K.
13. Repülés – Dés L. / Fekete Kovács K.
14. Hova tűnt az a szerelem – Dés L.
15. Nagy utazás – Dés L
16. A zene – Kulka J., Kozma O.
17. Szól a dal – Mindenki

Kapcsolódó kiadványok

További hírek

2026. 03. 14

Új megjelenés: Bendegúz Varga Quartet feat Kriszta Koncz / Even Flow

Megjelent Varga Bendegúz második feldolgozása a készülő új albumról.

tovább...
2026. 03. 14

Kökény Dani feat Pál István „Szalonna” / Sose feledd! – Videoklip

A Dal 2026 versenyében is hallható, most pedig már a hivatalos videoklippel együtt is megnézhetitek.

tovább...
2026. 03. 12

A Quimby 4 korábbi albumát jelentettük meg vinylen, a koncerten dedikálva vehetitek meg!

A banda 35. születésnapja alkalmából elkészült négy korábbi albumuk bakelit kiadása limitált példányszámban.

tovább...
2026. 03. 06

Kiadónk több megjelenése is bekerült a Fonogram – Magyar Zenei Díj idei jelöltjei közé!

Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy 3 élőadónk dala is bekerült a 2026-os Fonogram hivatalos jelöltjei közé!

tovább...
2026. 03. 06

Veled eltűnnék! Új megjelenés a Titán zenekartól!

A Titán zenekar legújabb dala már a zenei platformokon!

tovább...
2026. 02. 27

És íme, a Quimby új trilógiájának 3. része, a Vakrepülés!

A Vakrepülés sok szempontból formabontó, hiszen az ének-basszusgitár kombó nem egy gyakori felállás. A zenét szerzőként Mikuli Fefe, a zenekar basszusgitárosa jegyzi.

tovább...
2026. 02. 27

A Smells Like Teen Spirit Varga Bendegúz kvartettjétől a Recorder.hu-n

Nirvana jazzben? Hallgasd meg Varga Bendegúz új lemezén!

tovább...
2026. 02. 27
2026. 02. 23

Itt van a New vision, a Fusio Group új albuma

Szendőfi Péter szerzeményeit játsza a Fusio Group az új lemezen, aminek instrumentális hangzását ezúttal Kertész Erika énekesnő 4 számban gazdagítja.

tovább...
Quimby_Hurrikán
2026. 02. 20

Itt van a második új dal a Quimbytől!

Az ígéretnek megfelelően megjelent a második új dal, a Hurrikán.

tovább...
2026. 02. 13

Új dallal jelentkezik a Quimby!

Három héten keresztül, hetente egy-egy új dalt ígért a zenekar.

tovább...
Name Projekt a Győr + Rádióban
2026. 02. 06

Ismeretlen Popsztár!

A Name Project első nagylemezéről beszélgetett Illés Zoltán, a zenekar frontembere a Győr+ Rádióban!

tovább...