Barion Pixel

Fusio Group – Wanna Dance?

Fusio Group – Wanna Dance?

A tavaly huszadik születésnapját ünneplő, a hazai fúziós jazz műfaj első számú képviselőjének számító Fusio Group a napokban jelentette meg új albumát Wanna Dance? címmel, a Tom-Tom Records gondozásában.

Ez az album a hatodik nagylemezük a sorban, és a zenekar hatalmas zenei átalakuláson ment keresztül az elmúlt 20 év alatt.
Teljesen egyéni stílusuk alakult ki, ami egyrészt a zenekar zeneszerző- hangszerelője, Szendőfi Péter keze nyomát viseli, másrészt a zenekar többi tagjának egyéni játékstílusa, illetve a rengeteg együtt játszás eredménye.

Jellemzőek a zenekarra a bonyolult, előre megkomponált szövevényes témák, szokatlan zenei szerkezetek, és a hatalmas energiákkal történő előadásmód, mely a zenekar egyik legfőbb ismérve. Ugyanakkor rengeteg improvizáció és spontanitás is jelen van, ellensúlyozva ezzel a komplex témákat, felszabadítva a kötöttségeket sugalló, megírt részeket.

A jazzre jellemző stílusjegyek mellett bőven megtaláljuk a rock, funk, és latin zene elemeit is, például a „Sam” vagy a „No Subject” című számokban

A Wanna Dance? album több szempontból is rendhagyó.

Két olyan szám is szerepel a lemezen /India, Improvisation #2/ amely kollektív zenekari improvizáció, minden előzetes próba, vagy megírt részek eljátszása, utólagos javítás, rájátszás nélkül. 

Ezen felül az album több olyan számot is tartalmaz, amelyek páratlan metrumban íródtak, ráadásul nem a „megszokott” páratlan metrumokban. A címadó szerzemény – Wanna Dance? – például 21/16-ban van, ami nem túl gyakori a jazzben.

A Fusio Group június 27-én mutatja be Budapesten első alkalommal a Wanna Dance? albumot a Budapest Jazz Clubban.

A zenekar tagjai:

Szendőfi Péter– dobok, samplerek, programok

Elek István– tenor- és szopránszaxofon

Kormos János– gitár

Romhányi Áron– billentyűs hangszerek

Barabás Tamás– basszusgitár

Kapcsolódó kiadványok

További hírek

2026. 03. 14

Új megjelenés: Bendegúz Varga Quartet feat Kriszta Koncz / Even Flow

Megjelent Varga Bendegúz második feldolgozása a készülő új albumról.

tovább...
2026. 03. 14

Kökény Dani feat Pál István „Szalonna” / Sose feledd! – Videoklip

A Dal 2026 versenyében is hallható, most pedig már a hivatalos videoklippel együtt is megnézhetitek.

tovább...
2026. 03. 12

A Quimby 4 korábbi albumát jelentettük meg vinylen, a koncerten dedikálva vehetitek meg!

A banda 35. születésnapja alkalmából elkészült négy korábbi albumuk bakelit kiadása limitált példányszámban.

tovább...
2026. 03. 06

Kiadónk több megjelenése is bekerült a Fonogram – Magyar Zenei Díj idei jelöltjei közé!

Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy 3 élőadónk dala is bekerült a 2026-os Fonogram hivatalos jelöltjei közé!

tovább...
2026. 03. 06

Veled eltűnnék! Új megjelenés a Titán zenekartól!

A Titán zenekar legújabb dala már a zenei platformokon!

tovább...
2026. 02. 27

És íme, a Quimby új trilógiájának 3. része, a Vakrepülés!

A Vakrepülés sok szempontból formabontó, hiszen az ének-basszusgitár kombó nem egy gyakori felállás. A zenét szerzőként Mikuli Fefe, a zenekar basszusgitárosa jegyzi.

tovább...
2026. 02. 27

A Smells Like Teen Spirit Varga Bendegúz kvartettjétől a Recorder.hu-n

Nirvana jazzben? Hallgasd meg Varga Bendegúz új lemezén!

tovább...
2026. 02. 27
2026. 02. 23

Itt van a New vision, a Fusio Group új albuma

Szendőfi Péter szerzeményeit játsza a Fusio Group az új lemezen, aminek instrumentális hangzását ezúttal Kertész Erika énekesnő 4 számban gazdagítja.

tovább...
Quimby_Hurrikán
2026. 02. 20

Itt van a második új dal a Quimbytől!

Az ígéretnek megfelelően megjelent a második új dal, a Hurrikán.

tovább...
2026. 02. 13

Új dallal jelentkezik a Quimby!

Három héten keresztül, hetente egy-egy új dalt ígért a zenekar.

tovább...
Name Projekt a Győr + Rádióban
2026. 02. 06

Ismeretlen Popsztár!

A Name Project első nagylemezéről beszélgetett Illés Zoltán, a zenekar frontembere a Győr+ Rádióban!

tovább...